Heti iSamurai – iPhone 5 érintőcsere mindössze 28.990Ft-ért!

0
879

 

Az alkatrészárak egyre csak apadnak, így a héten egy eddig soha nem látott áron tudjuk szervizelni a törött iPhone 5-ös készülékek elejét. Nagyon sok megkeresést kapunk, hála akciónknak, ezeknek most jóval kedvezményesebb áron tudunk nekiállni. Fontos, hogy csak a héten (esetleg a jövő héten, de még nem biztos), tehát január 13-tól január 19-ig szervizeljük ezen az áron az iPhone 5-öket. Most pedig a “hivatalos” szöveg következzen:

“Eljött újra az a hét, amikor az iPhone 5 készülékek repedt, törött előlapjait fogjuk cserélni egy eddig nem látott áron!

 

Nehéz hétről hétre olyan akciókat kitalálni, mely mindenkinek tetszeni fog, nagyobb tömeget megmozgat majd, jó áron is van, és nem ismétlődik. Szerencsére nem kell már a sötétben tapogatóznunk, a legtöbb akció már futott nálunk több alkalommal is, így csak azt tartjuk szem előtt, hogy megfelelő időköz maradjon közöttük.

 

iPhone 5 előlapcsere akciót már tartottunk, nem is olyan régen. Az alkatrészárak csökkenése miatt eddig nem tudtunk igazán jó árat kialakítani, viszont a mostani akciónkkal igyekszünk mindenki kedvében járni. A héten, vagyis január 13-tól január 19-ig az iPhone 5 készülékek teljes előlapját fogjuk akciós áron, mindössze 28.990Ft-ért cserélni.

 

A már megszokott időtartam és garancia sem marad el, 1 órán belül és 3 hónap jótállással javítunk minden törött iPhone 5-ös kijelzőt.

 

Mindig hangoztatjuk, hogy nálunk nincs szükség bejelentkezésre, bármilyen problémával keresnek is fel minket, az esetek nagy részében azonnal orvosolni tudjuk, a legtöbb szerviztevékenységet 1 órán belüli időtartamra vállaljuk. Ehhez mindössze remek logisztika, megfelelő alkatrészellátottság és rendkívül precíz, rutinos és gyors szervizesek kellenek.

 

Szerviz mellett adásvételben is az élen járunk. Rengeteg iPad, iPhone és Mac vásárolható meg azonnal üzletünkből. Kollégáink állnak rendelkezésedre, bármi kérdésed is adódna. Kinéztél egy gépet?

 

Nem gond, ugorj be hozzánk, próbáld ki, beszélgessünk róla, segítünk, bármi kérdés merüljön fel vele kapcsolatban!”